Ugrás a fő tartalomra

9024 Győr, Nádor tér 4.


+3696203361

Széchenyi 2020

Hírek


2021. szept. 28.
GYORISZC
  • verseny
  • angol nyelv
  • német nyelv

„Nyelvek Európai Napja” elnevezésű versenyen komoly sikerek születettek

A Europe Direct Győr-Moson-Sopron megyei idodája, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata 2021.09.28. szervezte meg a Nyelvek Európai Napját, és a hozzá kapcsolódó angol-, és német n

„Nyelvek Európai Napja” elnevezésű versenyen komoly sikerek születettek

Erre a rangos eseményre, ahol minden évben általános és középiskolások különböző feladatokban mérhetik össze tudásukat, most 13. alkalommal került sor. Idén minden eddiginél több diák érkezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében megrendezett versenyre.

A középiskolásoknak prezentációt kellett készíteniük angol vagy német nyelven a rendezvény idei témájához, amely a Vasút Európai Évéhez kapcsolódott: „Biztonságos és fenntartható vasút / közlekedés, ami összeköt” címmel. A két héttel korábban elküldött ppt-bemutatót tanulóinknak a verseny napján a hozzáértő zsűri előtt elő is kellett adniuk.

A Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum 11. i osztályból indított mindkét csapat remekül szerepelt a német nyelvű prezentációs versenyen.

Cser Rebeka, Ottlakán Gréta és Varga Laura első, míg Erős Kata, Koós Armand, Ökrös-Jászai Rubina második helyezést értek el. Valamennyien iskolánkban kezdték német nyelvi tanulmányaikat, joggal lehetünk büszkék rájuk. Győztes tanulóink nemcsak ajándékokkal, hanem élményekkel is gazdagodva tértek haza a rendezvényről. Felkészítő tanár: Papp Ildikó

 

A Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium csapata az angol nyelvű prezentációs versenyen 2. helyezést érte el.

A csapat tagjai: Drucskó Zalán, Kovács Bence és Losonczy Levente 11.K osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Fürst Katalin. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáruknak.

 

A Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium 3 fős angolos csapata elnyerte az előkelő 3. helyezést.

A csapat tagjai: Kiss Botond Bence 11E, Török Dávid 11E és Matyus András 12E. Felkészítő tanárok: Nagyné Marton Szilvia és Tóth Ildikó. Gratulálunk nekik!

 

A Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum iskolánkat Haska Noémi (10.e), Bella Dominik (12.e) és Szilágyi Norbert (12.e) képviselte.

A kis csapat, angol nyelvű kiselőadásával 4. helyezést ért el és értékes nyereménytárgyakat nyert a szervezők jóvoltából. Gratulálunk!

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Lezajlott a Pályaválasztási Kiállítás Győrben

Lezajlott a Pályaválasztási Kiállítás Győrben

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Pályaválasztási Kiállítás a győri Olimpiai Sportparkban.

2025. okt. 20.
Győri SZC
Pályaválasztási kiállítás - szülői értekezlet - 2025.

Pályaválasztási kiállítás - szülői értekezlet - 2025.

A Pályaválasztási kiállításon tartott szülői értekezlet anyaga.

2025. okt. 17.
Győri SZC
Oktatott szakmák a Győri SZC intézményeiben

Oktatott szakmák a Győri SZC intézményeiben

Intézményeinkben oktatott szakmák

2025. okt. 16.
Győri SZC | IKK


KIMIKK
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Győri Szakképzési Centrum

      9024 Győr, Nádor tér 4.

    • Telefon: +3696203361

      E-mail: info@gyoriszc.hu

      OM azonosító: 203037

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001178


    2025Győri Szakképzési Centrum