Ugrás a fő tartalomra

9024 Győr, Nádor tér 4.


+3696203361

Széchenyi 2020

Hírek


2022. aug. 19.
Győr+ Média
  • Baksa Gimi
  • öko iskola
  • idegennyelv tanulás

Mozgalmas nyár után ökoősszel indít a Baksa Gimi

A mozgalmas tanév után nyáron sem unatkoztak a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Diákjai. Az alapítványuknak köszönhetően ugyanis nyelvtanfolyamon vehették részt, mely során a második idegen nyelvből készítették fel őket a nyelvvizsgára. A táborok sem maradhattak el, a frissen felvett diákok a Gólyatáborban, míg a többiek a vízivándor táborban ereszthették ki a gőzt. A szorgosabbak eközben megnyertek egy országos versenyt is, a napokban pedig már a tankönyvek szortírozása zajlik.

Mozgalmas nyár után ökoősszel indít a Baksa Gimi

Az új tanévre is készülnek gőzerővel, mely során szeptemberben egy különleges öko programon vehetnék részt a diákok.

Csütörtökön még csend uralkodott a Baksa Gimiben kivéve az egyik szárnyat, ahol már a tankönyveket csoportosították a diákok és a tanárok. Az igazgatónő, Bejcziné Mosolits Erika szerint a mozgalmas tanév után izgalmas nyár áll a baksások mögött.

“A Baksa Kálmán Alapítvány, amely azért jött létre, hogy a Baksa Kálmán Gimnázium tanítványait valamilyen módon támogassa, meghirdetett 30 órás ingyenes nyelvtanfolyamokat. Az iskolánk neve is fémjelzi, hogy nálunk az idegennyelv tanulás nagyon fontos. Ezen a tanfolyamon pedig nem az első, hanem a második idegen nyelvből készítettük fel a tanítványainkat. Közülük már többen elmentek nyelvvizsgázni a nyáron, a többiek pedig ősszel tervezik majd. Örömmel számolok be arról is, hogy a 9. évfolyam összes diákjának sikerült  a középfokú nyelvvizsga, úgyhogy elmondhatjuk azt, hogy ismét, összesen 74 14-15 éves diákunk tett sikeres nyelvvizsgát“- számolt be az igazgató, aki arról is beszélt, hogy a Krúdysokkal közösen szervezték meg a DÖK-kel együtt a Gólyatábort, mely során három felejthetetlen napot töltöttek együtt a kisgólyák. Emellett a gyerekek egy vízivándor táborban is részt vehettek, ahol végig eveztek a Mosoni Dunát.

 

A nyár során pedig akadt olyan is, aki a tanulmányokra fókuszált. “A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem pályázatának a döntőjébe is bekerültek diákjaink, egy projekthét keretein belül készültek Kurcsics Rafaella tanárnő támogatásával és meg is nyerték ezt az országos versenyt, amire szintén büszkék vagyunk. Büszkék vagyunk még a végzőseinkre is, akik mindegyike felvételt nyert az áhított egyetemre, tehát azokra a helyekre, amiket elsőként jelöltek. “- tájékoztatott Bejcziné Mosolits Erika. 

A Baksában hétfőtől ezerrel készülnek az új tanévre, három osztály indul majd, de már rögtön szeptemberben is rengeteg program vár a diákokra. “Megkeresett minket az UNESCO, valamint a város részéről Dr. Szálasy László, hogy az ország legnagyobb öko tanóráját tartsuk meg az intézményben. Illusztris vendég is érkezni fog még az is lehet, hogy Áder János, volt köztársasági elnök tartja majd ezt, ez a megtisztelő feladat szeptember végén vár majd ránk. Közben pedig az UNESCO öko iskoláinak listájára is szeretnénk felkerülni, ehhez szintén pályázni kell és programot összeállítani, de rajta vagyunk ezerrel”- emelte ki az intézményvezető. 

A sok program mellett a sport sem maradhat ki, így lesz majd a Baksában, a Krúdyval közösen 2022 méteres futás is. 

 

Bejcziné Mosolits Erika igazgató asszonnyal készült interjú megtekinthető a következő linkre kattintva: KATT IDE!

 

FOTÓ: NÉMETH BOGLÁRKA

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Kreatív szakmai sportnap

Kreatív szakmai sportnap

Országos sportágazati szakmai napot tartottak az adyvárosi Győri SZC Sport és Kreatív Technikumában.

2024. ápr. 15.
Győri SZC | Győr+ Média
Gergő világot jelentő deszkákra lépne – A bercsényis diák országos szavalóversenyt nyert Csoóri Sándor költeményével

Gergő világot jelentő deszkákra lépne – A bercsényis diák országos szavalóversenyt nyert Csoóri Sándor költeményével

Kiss Gergő a Honvédelmi Minisztérium országos szavalóversenyéről első helyezéssel tért haza pár hete Győrbe. A tehetséges levéli diákkal többek közt a versválasztásáról, az olvasás fontosságáról és a mosonmagyaróvári Ars Longa Theatrum ifjúsági színjátszó körről beszélgettünk. Gergő az álmát is elárulta: jövőre felvételt nyerne a Színművészeti Egyetemre.

2024. ápr. 15.
Győri SZC | Kisalföld
Kossuth-kupa Győrben - 12 iskola 106 fodrász és kozmetikus diákja versenyzett idén - fotók, videó

Kossuth-kupa Győrben - 12 iskola 106 fodrász és kozmetikus diákja versenyzett idén - fotók, videó

Országos megmérettetésen versenyeztek szombaton a győri Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumban a középiskolás fodrászok és kozmetikusok. 106 diák 126 versenyszámban mérte össze tudását a 12. Kossuth-kupán. Nem csak Győr-Moson-Sopronból és a szomszédos vármegyékből érkeztek ügyeskezű tanulók, hanem a Dunántúlról is.

2024. ápr. 9.
Győri SZC | Kisalföld | Győr+ Média


KIMIKK
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Győri Szakképzési Centrum

      9024 Győr, Nádor tér 4.

    • Telefon: +3696203361

      E-mail: info@gyoriszc.hu

      OM azonosító: 203037

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001178


    2024Győri Szakképzési Centrum